Országos Kerékpáros Körtúra III.


Az Alföld 5 nap alatt, bringával, sátorral és élményekkel. Ha kiváncsi vagy milyen a "körtúra fíling", olvasd el a 2008-as és a 2009-es túra beszámolóját, illetve nézd meg a 2008-as és a 2009-es fotókat!


Folyamatos frissítés alatt!!

 

A körtúra rövid története:
Az ország legrangosabb, leghosszabb jelvényszerző túramozgalma. Az első kiírást 1966-ban készítették el, s az akkori mintegy 2000 km-t az évek során folyamatosan bővítették, hosszabbították, így mostanra elérte a 3720 km-t. Az első kiírást a Magyar Természetbarát Szövetség Kerékpáros Bizottsága tette meg, azzal a céllal, hogy csatlakozzanak a gyalogos körtúra és a vízi nagykör sorához, s kerékpáros körtúra is legyen hazánkban. Az eredeti tervekben a túra 3 szakaszra lett volna felosztva, így a nemzeti trikolor (piros-fehér-zöld) jelvényeket akartak kiosztani. A túra hosszára való tekintettel inkább több, azaz hat szakaszra lett bontva. Ennek megfelelően minden szakasz teljesítését egy külön jelvénnyel ismeri el a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége, illetve aki a körtúra teljes hosszát igazoltan végigtekeri, az egy bronzjelvénnyel gazdagodik.
Nyári túránk során a Nyíregyházától Szegedig tartó harmadik szakaszt járjuk végig.

Tájegységek: Alföld, Hajdúság, Hajdúhát, Hortobágy, Nagykunság, Nagy-sárrét, Kis-sárrét, Maros-Körös-köze

Táv: 634 km

Időpont:
2010. július 27-31. augusztus 17-21. (kedd-szombat) ÚJ IDŐPONT!

Az útiterv az időjárási körülmények, erőnlétünk, jókedvünk függvényében és egyéb igényeteknek megfelelően változhat.


Indulás:
  Augusztus 17. , Budapest-Nyugati pályaudvar: 5:03-as nyíregyházi gyorsvonat

Érkezés:
Augusztus 22., Szegedről, az esti órákban

 

Szállás:
Sátorban. Hol vadul, hol kempingben, hol jóbarátoknál.
 
 

Költségek:

  • Étkezés: amit hozol vagy útközben veszel (sok falut érintünk, így bőven lesz rá lehetőség)
  • Utazás: teljesárú menettérti vasúti menet- és kerékpárjegy összesen: 5790 Ft
  • Belépők: a program függvénye

 

Fontos:

  • Ha a körtúra igazolófüzetével nem rendelkezel, de szeretnéd majd a teljesítők névsorát gazdagítani, jelezd a lenti email címen!
  • A szükséges felszerelésről szintén a lenti email címen érdeklődj!
  • Ha rendelkezel Magyar Kerékpárosklub tagsággal, úgy ezt is jelezd felénk, hiszen ebben az esetben az útiköltségből további kedvezményben részesülsz!
  • Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 15.
     

Bővebb infó és jelentkezés: Ádám, hajduadi[kukac]gmail[pont]com

Utolsó frissítés: 2010. július 27.