Nappal


Pilisi Kaland

Heló Bringás Vándorok!

Pilisi kaland

Ezúttal egy pilisi kétkerekű kaland pattant ki a fejemből, amely egyben egy nagyon jó kis edzés is lehet az igazi Kalandtúrára (www.k3-vdo.hu). A túrát ennek megfelelően változatosra és nem annyira iszonyatosan közepes nehézségűre terveztem. :)

Időpont:
2015. április 19. (vasárnap)

Túra útvonala:
Pomázról ÉNY-i irányba vetnénk bele magunkat a rengetegbe, fel a Z jelzésen, megnézzük  a János-forrástaztán a K+ jelzésen továbbkarikázunk Lajos-forrásig, az S jelzés mentén haladva elérjük a Tölgyikreket, innen a P jelzésre térünk át, a Sikárosi rét után a K jelzésen visz tovább utunk, melyet egy idő után elhagyunk (hacsak nem akarunk egy nagyon combosat emelkedni a kéken), és a Bükkös-patak medre melletti jelöletlen úton közelítjük meg az erdészeti aszfaltutat és a Fagyos katona tereppontot, az aszfaltról letérve a K+ jelzésen közelítjük meg Dobogókőt, innen adja magát, hogy kipróbáljuk a sípályát ( ! - :) ), majd rátérve az útra, csapatnánk egy nagyot  a Király-kúti-nyergen keresztül Pilisszentlászlóig,  aztán Pap-rét és P jelzésen keresztül fölmennénk Vörös-kőre, onnan az S jelzésen gurulnánk be Tahitótfaluba és kipróbáljuk az Őrház Chill & BBQ (https://www.facebook.com/OrhazBBQ) nem utolsó kínálatát, meg nézünk hozzá valami italt is. Innen már házi feladat hazajutni. :)

Táv: 48 km

Szintemelkedés: 1100 m

Találkozó: Pomáz, 9:00
Indulás: Lehet csatlakozni a 8:20-as HÉV-hez (Margit-híd budai hídfő), menetidő: 30 perc.

Érkezés:
Az esti órákban.

Ajánlott felszerelés:
Évszaknak megfelelő ruházat, megfelelően felkészített bringa, esőkabát, bukósisak, defektjavító szett, elegendő étel, ital. Terepgumi javasolt.

Fő túramanó:
KóPé
 

Húsvéti mini túra

Részletek hamarosan!

Pilis-szent-túra

Azon nemes cél érdekében, hogy többé ne keverjem össze ezt a rengeteg pilisszentes falunevet, felderítő túrát hirdetek megvilágosodni vágyó kalandorok számára!

 

Egészen pontosan:

Pilisszentkereszt - Grófi út - Z - Klastrom-szirtek – Tündér-szakadék - K – Sármány-lyuk – Róth-út – Fekete-hegyi kulcsosház – Pilisszentlélek - Két bükkfa nyereg (busz opció 1) - Dobogókő (busz opció 2)

 

Táv: kb. 24 km

 

Szintkülönbség: kb. 800 m

 

Időpont: 2015. március 8. (vasárnap)

 

Indulás: Pilisszentkereszt, 8:20
      Találkozó Pomázon:  7:40   (busz indul: 7:55) (Batthyány: 7:18 (sorry))

 

Érkezés: esti órákban (Dobogókő buszok: 16:00, 17:00, 18:00)

 

Felszerelés: Évszaknak megfelelő öltözet (azt hiszem tél lesz), enni és innivaló, esőkabát, test és lélekmelegítők, fejlámpa.

 

Költségek: utazási költség + költőpénz

 

Fő túramanó:
KóPé
(kopeter[kukac]karpatokvandorai.hu)

 

Börzsöny, ész nélkül

Sziasztok Vándorok!

Egy „átmozgató”, „bemelegítő” „tavaszi” montizásra invitállak Benneteket, amely ötlet egy jóbarátom agyából pattant elé.
Starthelynek az ötletgazda, Skorri, az izlandi lator, verőcei rezidenciáját választottuk. Innen indulnánk bele a Börzsönybe, amolyan free-ride jelleggel, ösztönből, ész nélkül. Egy fix célunk azért van: Nagy Hideg-hegy. A többit meg majd kitaláljuk. ;-)

Időpont: 2015.03.07. (szombat)

Indulás: 9:00, Verőce

Érkezés: 17:00, Verőce

Túra hossza: min. 40 km,

Szintemelkedés: ?

Költségek: Utazási költség Budapestről és zsebpénz.

Felszerelés: Megfelelően felkészített MTB, terepgumi, világítás, sisak, defektjavító szett, évszaknak megfelelő réteges öltözet, esőkabát, folyadék, élelem.

Jó lesz! :)

Fő túramanók:
Skorri, KóPé
(kopeter[kukac]karpatokvandorai[pont]hu)

 

ps: Ismerősöknek, barátoknak, tezsvéreknek ér szólni.

 

Barangolás a Budai-hegyekben

Kedves Vándorok!

 

Minden kedves érdeklődőt invitálok egy kis barangolásra a Budai-hegyekbe. Aki ráér és szívesen barangolna egy kicsit így a tavasz beköszöntére várva, az csatlakozzon ehhez a kis túrához.

Túra időpont:

2015 március 7. (szombat)

Találkozó:

Hűvösvölgy villamos végállomás 10:00 –kor

Túra útvonal:

Hűvösvölgy villamos végállomás - Vadaskerti emlékmű - Homok-hegy - Árpád kilátó - Apáthy szikla - Hűvösvölgy villamos végállomás

Táv / szint:

11Km /450m

Ajánlott felszerelés:

Réteges öltözet, elegendő élelem, innivaló.

A túra végén lehetőség van lángos, forralt bor vagy meleg tea vásárlására.

 

Túra szervező:

Kormányos Tibor

Elérhetőség:

tibor.kormanyos[kukac]gmail[pont]com

30/498-0739

Via ferrata túra a Hohe Wand szikláin

A Hohe Wand faláról két viszonylag rövid vasalt mászóutat választottunk ki, melyet bátran ajánlunk a sportággal épp csak ismerkedők számára is.


 Időpont: 2016. július 23. (szombat)

Jelentkezési határidő: 2016. július 17. (vasárnap) - a via ferrata szett kölcsönzésében ezen időpont után nem tudunk segíteni

Tervezett létszám: 8-10 fő

Találkozó: Budapest, BAH csomópont, 6:00

Oda- és visszaút: telekocsi rendszerben

Visszaérkezés: az esti órákban

Program: 

Gebirgsvereinsteig (C-D) - falrajz, mászással töltött idő: 1 óra

Wildenauersteig (C-D) - falrajz, mászással töltött idő: 45 perc

A parkolótól az utak beszállásáig és a fal tetejétől a parkolóig jelzett turistaúton fogunk eljutni.

Költségek: üzemanyagköltség és via ferrata szett (beülő, sisak, kantár) kölcsönzési díja

Kötelező felszerelés: bakancs, kesztyű (a dróton fogjuk nyúzni!), réteges öltözet, élelem

Fő túramanó: Zoli, zoli @ karpatokvandorai.hu, 30/612-3218

A túrát rossz időjárási körülmények (eső, hó, zivatar, extrém hideg) esetén elhalasztjuk!

Nyílt Egyesületi Hétvége

Ezen egyesületi hétvégére bármely volt és leendő túratársunk - nemre, korra és családi állapotra való tekintet nélkül - jelentkezhet, és ezáltal jobban megismerheti csapatunk tagjainak apraját és nagyját.

Részletek szervezés alatt!

Fő túramanó: Anita, info @ karpatokvandorai.hu

Félnyolcas pályabejárás

Klasszikusnak számító teljesítménytúránk terepfelmérésére kerül sor, melyre bárki velünk tarthat. Az útvonal(ak) részleteiről a teljesítménytúra weboldalán tájékozódhattok.

Időpont: 2015. augusztus 30. (vasárnap)

Program: a részleteket a bejárás vállalkozószellemű résztvevőivel/jelentkezőivel a túra előtti napokban egyeztetjük.

A számok: 20-35 km távolságon, és 500-1500 m szintemelkedésen belül bármi előfordulhat (a létszámtól függően helyenként kisebb csoportokra válhatunk szét).

Jelentkezés: info @ karpatokvandorai.hu, +36306123218

Vasalt utak, a Turul szikla alatt

Elővesszük a szekrény mélyén porosodó beülőket, sisakokat és Y-kantárokat, és a tatabányai Turul szikla oldalában 2014 novemberében kiépített és átadott vasalt utakban mozgatjuk át magunkat. Az ország második via ferrata paradicsomának friss útjai 110-300 méter hosszú, C-D nehézségű utak, melyekről további infókat építtetők oldalán lehet olvasni.

Időpont: 2015. március 21. (szombat)

Jelentkezési határidő: 2015. március 19. (csütörtök) - a via ferrata szett kölcsönzésében ezenidőpont után nem tudunk segíteni

Maximális létszám: 10 fő

Találkozó: Budapest, BAH csomópont, 9:00

Oda- és visszaút: telekocsi rendszerben

Visszaérkezés: az esti órákban

Program: a három via ferrata út közül a résztvevők/jelentkezők tapasztalatának függvényében választunk , ill. ha jó kondiban leszük több út teljesítésére is van lehetőség

Költségek: üzemanyagköltség és via ferrata szett (beülő, sisak, kantár) kölcsönzési díja

Kötelező felszerelés: bakancs, kesztyű (a dróton fogjuk nyúzni!), réteges öltözet, élelem

Fő túramanó: Zoli, zoli @ karpatokvandorai.hu, 30/612-3218

A túrát rossz időjárási körülmények (eső, hó, zivatar, extrém hideg) esetén elhalasztjuk!

Vértesi kékezés

Sátras vándortúra (max. 3 napos)

Útvonal:
Csókakő – Gánt – Mindszentpuszta – Kőhányás – Várgesztes – Szárliget.

Táv:
50 km.

Fő túramanó:
Zsolt