Nappal


Országos Kerékpáros Körtúra V.

Fonyódtól kifulladásig, bringával, sátorral és élményekkel. Ha kiváncsi vagy milyen a "körtúra fíling", olvasd el a 2008-as, 2009-es vagy a 2011-es túra beszámolóját, illetve nézd meg a 2008-as, a 2009-es, a 2010-es vagy a 2011-es év fotóit!


Folyamatos frissítés alatt!!


 

A körtúra rövid története:
Az ország legrangosabb, leghosszabb jelvényszerző túramozgalma. Az első kiírást 1966-ban készítették el, s az akkori mintegy 2000 km-t az évek során folyamatosan bővítették, hosszabbították, így mostanra elérte a 3720 km-t. Az első kiírást a Magyar Természetbarát Szövetség Kerékpáros Bizottsága tette meg, azzal a céllal, hogy csatlakozzanak a gyalogos körtúra és a vízi nagykör sorához, s kerékpáros körtúra is legyen hazánkban. Az eredeti tervekben a túra 3 szakaszra lett volna felosztva, így a nemzeti trikolor (piros-fehér-zöld) jelvényeket akartak kiosztani. A túra hosszára való tekintettel inkább több, azaz hat szakaszra lett bontva. Ennek megfelelően minden szakasz teljesítését egy külön jelvénnyel ismeri el a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége, illetve aki a körtúra teljes hosszát igazoltan végigtekeri, az egy bronzjelvénnyel gazdagodik.
Nyári túránk során a Fonyódtól Győrig tartó ötödik szakaszt járjuk végig.

Tájegységek: Nagyberek, Belső-Somogy, Marcali-hát, Zalaapáti-hát, Keszthelyi-hegység, Déli-Bakony, Marcal-medence, Zalai-dombság, Göcsej, Őrség, Vasi-hegyhát, Vas-Soproni-völgység, Kőszegi-hegység, Hanság, Moson, Szigetköz.

Táv: 766 km

Útvonal, napi távok:
 


Kerékpáros útvonal 1645478 - powered by Bikemap 

Időpont:
2012. július 28 - augusztus 4. (szombat - szombat)

Az útiterv az időjárási körülmények, erőnlétünk, jókedvünk függvényében és egyéb igényeteknek megfelelően változhat.

Indulás:
2012. 07. 28.: Budapest Déli pu., 07:11, érkezés Fonyódra 09:46-ra

Érkezés:
2012. 08. 04.: Budapest Déli pu., az esti órákban

Szállás:
Sátorban. Hol vadul, hol kempingben, hol jóbarátoknál.

Költségek:

  • Étkezés: amit hozol vagy útközben veszel (sok falut érintünk, így bőven lesz rá lehetőség)
  • Utazás: teljesárú menettérti vasúti menet- és kerékpárjegy összesen: 6380 HUF (Fonyódra: 2830 + 400 HUF, Győrből: 2520 + 630 HUF)
  • Belépők: a program függvénye

Fontos:

  • Ha a körtúra igazolófüzetével nem rendelkezel, de szeretnéd majd a teljesítők névsorát gazdagítani, jelezd a lenti email címen!
  • A szükséges felszerelésről szintén a lenti e-mail címen érdeklődj!
  • Ha rendelkezel Magyar Kerékpárosklub tagsággal, úgy ezt is jelezd felénk, hiszen ebben az esetben az útiköltségből további kedvezményben részesülsz!
  • Jelentkezési határidő: 2012. július 20.
     

Bővebb infó és jelentkezés:
Kópé, kopeter[kukac]karpatokvandorai.hu

Utolsó frissítés: 2012. június 13.

Vértesi kerekezés

Egy kis tekergés a Vértes lankáin. Még nem teljes iramban...

Időpont: 2012.04.15., vasárnap

Útvonal: Szárliget - Vérteskozma - Csákvár - Vértesboglár - Bodmér - Szár - Szárliget
(Akik jó erőben vannak Csákvártól hazafele lehet terepezni is...)
Nehézség: Könnyű (táv: ~45-50km, szint: 400m)

Találkozó: Szárliget 9:15 (vonat a Déli pu-ról: 8:21)
Visszaérkezés Szárligetre: kb. 15:00
Teljesárú menetdíj: 1120 HUF (csak oda) + kerékpárszállítási díj (~235 HUF)
Ajánlott felszerelés: hideg élelem, megfelelő mennyiségű folyadék, édesség, pótbelső/defektjavító, világítás, láthatósági mellény, bukósisak.

Ha szeretnél részt venni jelezd itt: zoli @ karpatokvandorai.hu, 70 / 580-846

Lengyel-Tátra, Sas-út

Túránk célja bóklászni egy hosszú hétvégét a Lengyel-Tátra csipkés hegygerincein és közelről szemrevételezni, hogy a Sas-utat fémjelző fémdarabkák a helyükön vannak-e.

Időpont: 2012. május 25-28. (péntek-szombat-vasárnap-hétfő) - Pünkösdi hétvége!

 Program:
0. nap: utazás Budapestről Kuznicéig (Zakopane) kocsival. Rövid túra (kb 2,5 óra, 500m szinttel) a Murowaniec menedékházba.
1. nap: Túra a Murowaniec menedékháztól az Öttavi menedékházig. Útvonal: Murowaniec (1500m) - Fekete-tó - Gránát csúcs (2224m) - Woloszy-hágó (2112m) - Lengyel Öt-tó völgye (1670m) Idő: kb. 8-10 óra.

2. nap: Túra az Öttavi menedékháztól a Murowaniec menedékházig. Útvonal: Lengyel Öt-tó völgye - Zawrat hágó (2158m) - Zerge-csúcs (2291m) - Gránát csúcs - Fekete-tó - Murowaniec kb. 8-10 óra
3. nap: Túra a Murowaniec menedékháztól Kuznicéig (kb 1,5-2 óra). Opcionális: Gáspár-csúcs (1986m) - Kuznice útvonal (4,5 óra). Majd hazautazás.

 
Utazás:
Telekocsi rendszerben. Indulás pénteken kora délután (minél előbb annál jobb). Hazaérkezés hétfőn a délutáni/esti órákban az utolsó napi programtól függően.
 

Szállás:
1. éjszaka: Murowaniec menedékházban 4-6 ágyas szobákban
2. éjszaka: Öttavi menedékházban 4-6 ágyas szobákban
3. éjszaka: Murowaniec menedékház 4-6 ágyas szobákban


Költségek:

  • Étkezés: amit hozol, ill. a menedékházak éttermeiben (tényleg baráti árakon) van lehetőség vacsorázni, reggelizni
  • Utazás: benzinköltség a résztvevők számától függően
  • Biztosítás: mindenki magának intézi
  • Szállás a menedékházban: kb. 38PLN/fő/éj (OEAV tagságira kedvezmény nincs!)

Amire biztosan szükséged lesz:
Bakancs, esőkabát, fejlámpa, réteges öltözet, 2 napi élelem, sok víz és egy kényelmes kb. 30L-es hátizsák, hálózsák(bélés), esetleg túrabot a napi szintek leküzdéséhez.
 
Fontos:

  • Vízvételi lehetőség csak a menedékházakban lesz!
  • Az útvonal sok helyen kitett, de láncokkal, létrákkal, kapaszkodókkal jól biztosított szakaszokat tartalmaz! Szédülésmentesség, lépésbizonság megléte alapvető feltétel!.
  • Az oda- és visszautazás szervése miatt részvételed legkésőbb május 1-ig jelezd!
  • Maximális létszám: 12 fő! (létszám betelt!)

 
Bővebb infó és jelentkezés:
Zoli, zoli[kukac]karpatokvandorai[pont]hu, 06/70/580-8460
 

Utolsó módosítás: 2012. április 1.

Retyezát téli túra

Ha kiváncsi vagy mi is várhat Rád ezen az ötnapos túrán, nézd meg a 2009-es túránk képeit és olvasd el a beszámolót!

 

 

Időpont: 2012. márc. 14-18. (ÚJ IDŐPONT!)


Oda-vissza út:
Indulás vonattal: Budapest Keleti pu., március 13., kedd,  22:30
Érkezés vonattal: Budapest Keleti pu., március 18., vasárnap, 20:50

Program: csillagtúrák (3 teljes nap) az Encián menedékházból, kétezres csúcsok érintésével
 

Szállás: 1670 méteren a Gentiana (Encián) menedékházban. A házról bővebb információ itt!
 

Költségek: 

  • Útiköltség: kb. 17 ezer Ft
  • Biztosítás (mindenki önállóan intézi)
  • Szállásköltség: 30 Lej/fő/éj a menedékházban
  • Élelem, amit magadnak hozol (a mendékházban nincs étkeztetés!).
  • Technikai felszerelés (egyéni slósz: beülő, hágóvas, jégcsákány, túrabot, hótalp, sisak, pieps) kölcsönzése (a kölcsönzésben tudunk segíteni)
     

Fontos:

  • A túrán a részvétel csak téli körülmények között, ill. magashegyen is jártas, jó állóképességgel rendelkező embereknek ajánlott!
  • A túrához szükséges felszerelésekről érdeklődj a lenti elérhetőségek valamelyikén!
  • Jelentkezési határidő: március 1.
  • Jelentkezők száma: max. 8 fő!
     

Linkek csábításnak:

A hegységről általában: www.retyezat.ro


Bővebb infó és jelentkezés:
Zoli, zoli[kukac]karpatokvandorai[pont]hu, 06/70/580-8460

Utolsó frissítés: 2012. február 25.

Skrlatica és a többiek

Tavaly már meglátogattuk a Júliai-Alpok királyát, idén a királynőt udvartatrtását szemeltük ki. Célünk a Skrlatica (2740 m) csúcsa, illetve a Pogacnikov Dom-hoz közeli Razor (2601 m) vagy Stenar (2501 m). Utunk több szakaszon is közepesen nehéz via ferrata utak által tagolt, így a lenyűgöző látvány mellett a sportteljesítmény is garantált. Ha még nem győzted meg magad, nézegesd a tavalyi túrák fotóalbumait (Jalovec, Prisojnik, Triglav)!

Időpont: 2011. július 1-2-3. (csütörtök-péntek-szombat-vasárnap)

 


 Program:
0. nap:
utazás Budapestről kocsival (telekocsi rendszerben). Indulás a délutáni órákban. Szállás kempingben, Mojstranában.

1. nap: Túra az Aljazev Dom-tól (Vrata-völgy, 1015 m) a Pogacnikov Dom (2050 m) menedékházhoz, mely szálláshelyül is szolgál majd. Aki még bírja szusszal az meghódíthatja a Razor vagy Stenar csúcsot is. Idő: kb. 5-8 óra.

2. nap:
A szép kilátás reményében a hajnali órákban elindulunk a Skrlatica csúcsára (Fel: ~1000m, le: ~400m, idő: kb. 5-6 óra). A csúcs leküzdése és az örömmámort követően visszaereszkedünk a Vrata-völgybe (-1725m! - kb. 5 óra). Szállás ismét a kempingben.

3. nap: Indulás hazafelé a délelőti órákban.

 
Odaút: 
Szervezés alatt!
 

Visszaút: 
Szervezés alatt!
 

Szállás:
1. éjszaka: Kempingben
, Mojstranában.
2. éjszaka: Pogacnikov Dom menedékházban, matraclágerben.
3. éjszaka:
Kempingben, Mojstranában.


Költségek:

  • Étkezés: amit hozol. Túra közben vásárlási lehetőség nem lesz!
  • Utazás: benzinköltség a résztvevők számától függően
  • Biztosítás: mindenki magának intézi
  • Szállás a menedékházban: kb. 20EUR (OEAV tagságival kedvezményes szálláslehetőség!)
  • Szállás a kempingben: kb. 2x8 EUR
  • Via ferrata szett: ha nincs (kölcsönzési díj a hétvégére kb. 4000 Ft)


Amire biztosan szükséged lesz:

Bakancs, esőkabát, fejlámpa, réteges öltözet, 2 napi élelem, sok víz és egy kényelmes, 25-30L-es hátizsák, hálózsák(bélés), sátor.
 
Fontos:

  • Útközben vízvételi lehetőség a menedékházig nem lesz!
  • Az útvonal sok helyen kitett, de jól biztosított szakaszokat tartalmaz! Szédülésmentesség, lépésbizonság szükséges a csúcsok eléréséhez.
  • Az oda- és visszautazás szervése miatt részvételed legkésőbb június 20-ig jelezd!
  • A túrán csak az vehet részt, aki a túrát megelőző edzőtúrán (erről hamarosan) részt vett, ill. járt már velünk magashegységben!

 

Bővebb infó és jelentkezés:
Zoli, zoli[kukac]karpatokvandorai[pont]hu, 06/70/580-8460

 

Utolsó módosítás: 2011. május 25.

"Szupcsi" túra

Végre eljött a pillanat! Expedíciót szervezünk a Pilisi Parkerdő legrejtettebb zugaiba. Olyan helyekre merészkedünk, amilyenekről legmerészebb álaitokban sem mertetek álmodozni! Hihetetlen tájak! Szédítő magasságok! Ismeretlen fajok! Ismeretlen kultúrák! Ismeretlenek! A felfedezések kora még nem ért véget! Kaland! Izgalom! :)

Időpont:
2011. február 20. (vasárnap)

Találkozó:
Árpád híd autóbusz pu. 08:15 (Pilisszántó autóbuszforduló 09:15)
Odaút: 
Árpád híd autóbusz pu. 08:30-as Pilisszántóig közlekedő távolsági busszal
Visszaút:
Pomázról HÉV-vel az esti órákban

Útvonalterv:
Pilisszántó - Szántói-nyereg - Pilisszentkereszt - Szentkút - Tölgyikrek - Holdvilág-árok - Janda V. kh. - Pomáz, kb. 24.6 km Menetidő: kb. 8 óra
Felszerelés:
Könnyű hátizsák, könnyű, meleg vízálló ruházat, fejlámpa, sapka, kesztyű, bakancs
Költségek:
Teljesáru buszjegy Pilisszántóig: 550 Ft
Teljesáru vonaljegy Batthyány térig Pomáztól HÉV 565 Ft
 
Fő túramanó:
Peti, retipityer @ gmail.com

Országos Kerékpáros Körtúra IV.

Szarvastól kifulladásig, bringával, sátorral és élményekkel. Ha kiváncsi vagy milyen a "körtúra fíling", olvasd el a 2008-as és a 2009-es túra beszámolóját, illetve nézd meg a 2008-as, a 2009-es és a 2010-es fotókat!


Folyamatos frissítés alatt!!

 

A körtúra rövid története:
Az ország legrangosabb, leghosszabb jelvényszerző túramozgalma. Az első kiírást 1966-ban készítették el, s az akkori mintegy 2000 km-t az évek során folyamatosan bővítették, hosszabbították, így mostanra elérte a 3720 km-t. Az első kiírást a Magyar Természetbarát Szövetség Kerékpáros Bizottsága tette meg, azzal a céllal, hogy csatlakozzanak a gyalogos körtúra és a vízi nagykör sorához, s kerékpáros körtúra is legyen hazánkban. Az eredeti tervekben a túra 3 szakaszra lett volna felosztva, így a nemzeti trikolor (piros-fehér-zöld) jelvényeket akartak kiosztani. A túra hosszára való tekintettel inkább több, azaz hat szakaszra lett bontva. Ennek megfelelően minden szakasz teljesítését egy külön jelvénnyel ismeri el a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége, illetve aki a körtúra teljes hosszát igazoltan végigtekeri, az egy bronzjelvénnyel gazdagodik.
Nyári túránk során a Szegedtől (tavalyi lemaradásunkat pótolva Szarvastól) tartó negyedik szakaszt járjuk végig.

Tájegységek: Duna-Tisza-köze, Kiskunság, Kalocsai-sárköz, Tolnai-sárköz, Bácska, Mohácsi-sziget, Dunántúli-dombság, Baranyai-dombság, Mecsekalja, Mecsek, Villányi-hegység, Dráva-mellék, Ormánság, Zselic, Somogyi-dombság, Belső-Somogy

Táv: 706 km

Napi távok (vastagon a pecsételőhelyek):
1. Szarvas - Cserebökény - Szentes - Csongrád  - Ópusztaszer, 80 km
2. Ópusztaszer - Sándorfalva - Szeged - Kiskunhalas 90 km
3. Kiskunhalas - Kiskőrős - Kalocsa - Gerjen (komp) - Fadd - Tolna - Szekszárd - Decs 102 km
4. Decs - Várdomb - Bátaszék - Baja - Vaskút - Gara - Nagybaracska - Mohács Történelmi Emlékhely 102 km
5. Mohács - Szajk - Pócsa - Villány - Kozármisleny - Pécs - Mánfa - Komló - Síkonda - Magyarszék - Magyarhertelend - Mecsekrákos - Orfű, 100 km
6. Orfű - Mecsekszentkút - Pellérd - Baksa - Bogádmindszent - Páprád - Vajszró - Sellye - Szentegát - Szigetvár, 81 km
7. Szigetvár - Kaposvár  - Simonfa - Zselicszentpál - Kaposvár - Juta - Várda - Somogyvár - Lengyeltóti - Fonyód, 91km

( Ha túl jól haladnánk a folytatás: Lengyeltóti - Buzsák - Marcali - Nemesvid - Nemesdéd - Miháld - Nagyfakos - Nagykanizsa)

Időpont:
2011. augusztus 2-9. (kedd-kedd)

Az útiterv az időjárási körülmények, erőnlétünk, jókedvünk függvényében és egyéb igényeteknek megfelelően változhat.


Indulás:
2011. 08. 02.: Budapest Keleti pu., 19:10-es gyorssal (Mezőtúri átszállással), érkezés Szarvasra 21:28-ra

Érkezés:
2011. 08. 09..: Budapest Déli pu., az esti órákban

 

Szállás:
Sátorban. Hol vadul, hol kempingben, hol jóbarátoknál.
 
 

Költségek:

  • Étkezés: amit hozol vagy útközben veszel (sok falut érintünk, így bőven lesz rá lehetőség)
  • Utazás: teljesárú menettérti vasúti menet- és kerékpárjegy összesen: kb. 7-8E Ft
  • Belépők: a program függvénye (részletek hamarosan)

 

Fontos:

  • Ha a körtúra igazolófüzetével nem rendelkezel, de szeretnéd majd a teljesítők névsorát gazdagítani, jelezd a lenti email címen!
  • A szükséges felszerelésről szintén a lenti email címen érdeklődj!
  • Ha rendelkezel Magyar Kerékpárosklub tagsággal, úgy ezt is jelezd felénk, hiszen ebben az esetben az útiköltségből további kedvezményben részesülsz!
  • Jelentkezési határidő: 2011. augusztus 1.
     

Bővebb infó és jelentkezés: Zoli, zoli[kukac]karpatokvandorai.hu, 70/580-8460

Utolsó frissítés: 2011. július 13.

Börzsönyi "Szép kilátás" túra

Nagyzsákos hétvégi vándolásunk a szlovén téli túránkra való felkészülés jegyében fog telni. Távok, szintek és a "nehezék" a hátunkon, szállás bivakházban, a bevállalósoknak sátorban. Az edzés nehézségét a zsák súlyával mindenki maga szabályozhatja. Persze azért néhány szép kilátópontot is útbaejtünk ám....

Aki csak szombatra vagy csak vasárnapra tudna becsatlakozni, az se maradjon otthon! A menetközbeni be- ill. kiszállás Nagybörzsönynél lehetséges.

Időpont: 2011. január 22-23. (szombat reggeltől vasárnap estig)

 

Útvonal: 

1. nap: Szob-alsó vm. - Misa-réti-völgy - Zuvári-hegy - Nagy-Galla - Koppány-nyereg - Nagyirtáspuszta - Kisirtáspuszta - Fagyos-kút (táv: kb. 22 km, 860 m szint) 

2. nap:  Fagyos-kút - Nagy-Hideg-hegy - Hangyás-bérc - Csóványos - Magosfa - Nagy-Mána - Királyháza - Tótok útja - Kemence (táv: kb. 21.1 km,  650 m szint)

 

Kilátópontok az út során:

Zuvár, Nagy-Galla, Nagy-Koppány, Nagy-Hideg-hegy, Hangyás-bérc, Csóványos, Nagy-Mána.

 

Indulás: 7.07-kor, vonattal a Nyugati pályaudvarról, találkozó: 6:50-kor a pénztáraknál.

Aki kocsival érkezik, lehet csatlakozni Szob-alsó vasúti megállóhelyen is. 

 

Hazaérkezés: Kemencéről busszal Szobig, majd vonattal Nyugati pu-ig, hazaérkezés az esti órákban

 

Szükséges felszerelés:

 

  • Meleg hálozsák
  • Polifoam
  • Évaszakhoz illő öltözék
  • Esőruha
  • Évszakhoz illő túracipő
  • Fejlámpa
  • Kényelmes hátizsák
  • Élelem két napra
  • Víz szombat délutánig  

Költségek:

  • utiköltség (mindenki maga szervezi, Budapest-Szob vasúti menettérti + Kemence-Szob buszjegy, teljesárúval: 3200 Ft, diákkal: 1600 Ft)
  • étkezés: amit magaddal hozol (kocsma: Szob és Kemence között nem lesz!)

Jelentkezés: Zoli, zoli[kukac]karpatokvandorai[pont]hu 

Jelentkezéskor mindenképp írd meg, hogy hol csatlakoznál hozzánk.

Jelentkezési határidő: január 20., csütörtök este

Az év első túrája

Zsírégető jellegű gyalogtúra, mely forraltboros és almáspités betéteket nyomokban tartalmazhat. Kutyával, macskával és tengerimalaccal is könnyen teljesíthető túra!

                                   

Időpont:
2011. január 2. (vasárnap)

Találkozó:
Pomáz. 8:40 (Piliszentkereszt, 9:20)

Odaút: 
Pomázról a 8:56-kor induló távolsági busszal

Visszaút:
Dobogókőről Pomáz felé a 16:55-kor induló távolsági busszal (érk: Pomázra 17:35)

Útvonalterv:
Pilisszentkereszt - Mária pad - Vaskapu-völgy - Simon-halála - Fekete-kő  - Pilis-nyereg - Fekete-hegy - Kétágú-hegy  - Fekete-hegyi "Sasfészek" th. - Pilisszentlélek - Két-bükkfa-nyereg - Dobogókő,
Táv: 21.7 km, szintemelkedés: 810 m

Felszerelés:
Könnyű hátizsák, meleg vízálló ruházat, sapka, kesztyű, bakancs, fejlámpa

Költségek:
Buszjegy (teljesárú: 585 Ft oda-vissza)

 

Fő túramanó:
Zoli, zoli @ karpatokvandorai.hu, 70/580-8460

Téli vándortúra a Szlovén-Alpokban

 Téli vándortúránk során a Júliai-Alpok központi régióját látogatjuk meg. Nappal csúcsokat hajkurászunk szép kilátás reményében, este téli bivakházakban múlatjuk az időt. Ha szeretnéd megkóstolni, milyen érzés tömeg nélkül túrázni egy magashegységben, télen, akkor tarts velünk!

 

Időpont: 2011.  február 11-16. (péntek-szerda)


Program/útvonal:

0. nap: kora délutáni indulás Budapestről, érkezés a délutáni órákban a Stara Fuzina-ba
1. nap: Stara Fuzina - Vodnikov Dom (10 km, szint: kb. 1300 m)
2.nap: Vodnikov Dom - Tosc ( - Miselj Vrh) - Vodnikov Dom (7-10 km, szint: 600 - 1000 m)
3. nap: Vodnikov Dom - Koca na Dolic - Kanjavec - Koca na Dolic (8 km, szint: 800 m)
4.nap: Koca na  Dolic - Debeli vrh - Koca na pl pri jezeru (10 km, szint: 400 m)
5.nap: Koca na pri jezeru - Stara Fuzina (km, szint: ), majd délután utazás haza (6 km, szint: 100 m) .
 

A program az időjárási körülmények, erőnlétünk, jókedvünk függvényében és egyéb igényeknek megfelelően változhat.
A haladási sebességünk a hómélység és málhánk súlya (ezt igyekezzen mindneki minimalizálni) is befolyásolja!
Betervezett csúcsok: Tosc (2275 m), Miselj vrh (2350 m), Kanjavec (2568 m), Debeli vrh (2390 m)

 

Indulás: február 11., péntek kora délutáni órákban előre egyeztetett időpontban, Budapestről

Érkezés: február 16., szerda késő délután, Budapestre

 

Szállás:

  • 1. éjszaka: Bled-ben, vendégházban
  • 2-5. éjszaka téli bivakházakban

 

Költségek:

  • Szállás: kb. 20 EUR
  • Utazás: a létszám függvénye, telekocsi rendszerben, kb. 7-9 ezer Ft.
  • Étkezés: egyénileg (érdemes itthonról vinni), útközben vásárlási lehetőség nem lesz.
    Biztosítás: mindenki egyénileg intézi.

 

Fontos:

  • Az útvonal helyenként kitett, nagy lépésbiztonságot igénylő helyeken haladhat!
  • Egyéni téli mászófelszereléséről (beülő, hágóvas, jégcsákány, sisak stb.) mindenki maga gondoskodik!
  • A bivakhelyen történő alvás legalább -5 Celsius fokig kényelmesen használható hálózsákot igényel majd!
    Jelentkezési határidő: 2011. január 30. (max. létszám: 10 fő)
  • A túrán csak az vehet részt, aki a túrát megelőző edzőtúrán részt vett, ill. járt már velünk magashegységben!

    Az edzőtúra és a szükséges egyéni felszerelés részleteiről a lenti elérhetőségeken érdeklődhetsz!

Bővebb infó és jelentkezés:
Máté, vmate[kukac]karpatokvandorai[pont]hu,
Zoli, zoli[kukac]karpatokvandorai[pont]hu, 70 / 5808460

Utolsó frissítés: 2011. január 16.